Az alvás nemcsak biológiai szükséglet, hanem kulturálisan és érzelmileg is sokféleképpen értelmezett tevékenység. A különböző kultúrák más-más alvási szokásokat alakítottak ki: míg a nyugati világban az éjszakai egyhuzamban történő alvás a megszokott, addig például több dél-európai vagy latin-amerikai országban a nappali szieszta is természetes része a napi ritmusnak. A történelem során sem volt mindig egyértelmű az, hogy az emberek hogyan alszanak – a preindusztriális társadalmakban például gyakori volt a kétfázisú alvás, ahol az emberek az éjszaka közepén néhány órára felébredtek, majd visszafeküdtek aludni.
Az alvás az identitás, a magánélet és az otthonosság érzésével is összefügg. A saját ágy, az ismerős környezet, a megszokott alvási rituálék biztonságot adnak. Egy idegen helyen, például utazás közben vagy kórházban sokan nehezebben alszanak el – ez az ún. „elsőéjszaka-effektus”, amely arra utal, hogy az agy egyik fele éberebb marad, mikor új helyen alszunk.